A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete és a Honvédszakszervezet vezetőivel folytatott tárgyalást Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Üdvözöljük a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete honlapján!
„Megvolt az oka, hogy miért hozták létre korábban az integrált minisztériumot, de most, ennyi év távlatában és nyolc éves vezérkari főnöki tapasztalatom alapján azt mondom, hogy ez nem viszi előbbre a honvédelem vezetésének kérdését” - mondta dr. Benkő Tibor.
A biztonság megőrzéséhez erős Magyar Honvédségre van szüksége az országnak – hangsúlyozta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter október 19-én, pénteken a fővárosban tartott központi ünnepségen.
A miniszter az október 23-a alkalmából megrendezett ünnepségen felidézte: 1956-ban az emberek úgy döntöttek, szembeszállnak az elnyomó diktatúrával függetlenül attól, hogy semmilyen segítséget nem kaptak.
Az Európát érintő új biztonsági kihívásokról, a Magyar Honvédség történelmi jelentőségű fejlesztéséről, modernizációjáról is beszélt dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter Magyarország külképviseleteinek vezetői részére tartott misszióvezetői értekezleten, Budapesten.