Ugrás a tartalomra

ÉVZÁRÓ HÉF ÜLÉS

Társszervezetek

ÉVZÁRÓ HÉF ÜLÉS

A 2018-as év utolsó HÉF ülésére került sor december 17-én a honvédelmi minisztériumban. A minisztériumot Erdélyi Lajos a HM humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára képviselte, a munkavállalói oldalt Czövek János a HOSZ elnöke vezette, a HODOSZ részéről Varga István elnök vett részt a Fórum munkájában.
 
Az ülést vezető Dr. Molnár Ferenc ezredes, a HM TKF mb. főosztályvezetője egyetlen napirendre, a jövő évi munkatervre terjesztett elő javaslatot. Ennek egyeztetését megelőzően a Felek értékelték a választásokat követően lezajlott érdekegyeztetési folyamatokat és eredményeket. Kölcsönösen leszögezték, hogy az erőfeszítések nyomán már most is láthatóak sikerek. A munkát olyan irányba kell folytatni, melynek eredményeként tovább javulhatnak a személyi állomány élet- és munkakörülményei, jövedelmi helyzetük és foglalkoztatási biztonságuk.
 
A munkaterv összeállítása is ebben a szellemben történt, a már szokásosnak mondható szociális és bérezési témák mellett sor kerül a Haj. törvény végrehajtása során szerzett tapasztalatok értékelésére is.
Created & Hosted by NETKEY