Ugrás a tartalomra

Társszervezetek

KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS AZ ALTISZTI AKADÉMIÁN

MH Altiszti Akadémia parancsnoka, Bozó Tibor dandártábornok és a HODOSZ helyi alapszervezetének titkára, Győri Tiborné szeptember 14-én ünnepélyes keretek között aláírta a szervezet új Kollektív Szerződését. A rendezvényen részt vett Dr. Zsiga Imre, a HODOSZ elnöke is, aki köszönetet mondott az akadémia vezetésének az együttműködésért, mely során sikerült a Kollektív Szerződést kialakítani és jóváhagyásra előkészíteni. Bozó Tibor dandártábornok kiemelte az alakulatnál dolgozó közalkalmazottak szerepének fontosságát és áldozatos munkáját.

Bővebben

ÚJ MINISZTER A VÉDELMI TÁRCA ÉLÉN

Áder János köztársasági elnök, a miniszterelnök javaslatára - szeptember 10-i hatállyal - honvédelmi miniszterré nevezte ki Simicskó Istvánt a Sándor-palotában szeptember 9-én.
 A HODOSZ vezetősége és tagsága gratulál a kinevezéshez, és Miniszter úr további munkájához sok sikert, jó erőt és egészséget kíván!

Bővebben

ÜLÉSEZETT A HODOSZ TANÁCSA

2015. szeptember 7-i ülésén a HODOSZ tanácsa számos, a szervezet jövőjére ható témát tárgyalt meg, amelyek a november 09-10-én Balatonkenesén megtartásra kerülő VII. Kongresszust készítették elő.

Bővebben

OKÉT SAJTÓKÖZLEMÉNY

A közszféra érdekképviseleteivel egyeztetett Varga Mihály.
A béremelésről, az illetményrendszerekről, a kompenzációról, valamint a béren kívüli juttatásokról egyeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) mai ülésén.
A közszféra alkalmazottainak és munkaadóinak érdekegyeztető fórumán a miniszter köszönetét fejezte ki a közszféra munka

Bővebben

A HONVÉDELMI KÖZALKALMAZOTTAK KERESETE IS EMELKEDIK JÚLIUSTÓL

Nemcsak a katonák, hanem a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresete is emelkedik július elsejétől - jelentette be a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten. Hende Csaba a Honvédelmi Minisztériumban tájékoztatta az ágazati érdekvédelmi és érdek-képviseleti szervezetek képviselőit a tárca közalkalmazotti állományának illetményemeléséről. A tanácskozáson részt vett még mások mellett Benkő Tibor vezérkari főnök, Zsiga Imre, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Cz

Bővebben

A HONVÉDELMI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM ÜLÉSÉN TÖRTÉNT

2015. május 26-án került sor a HÉF az második negyedéves ülésére. A munkáltatói oldalon a HM képviseletében Kun Szabó István vezérőrnagy HM TKHÁT, a Honvéd Vezérkar főnök képviseletében Szabó József ezredes HVK SZCSF humánszolgálati osztályvezetője vett részt az ülésen. A HODOSZ-t Dr. Zsiga Imre elnök és Varga István alelnök képviselte a fórumon.

Bővebben

REMÉNYSUGÁR

Örömmel értesültünk róla, hogy a Magyar Országgyűlésnek T/4730 számon benyújtott 2016 évi költségvetés tervezete az eddigi álláspontokkal szemben kitér a honvédségi közalkalmazottak illetményének emelésére is.
Hosszú ideje folytatjuk harcunkat tagságunk és valamennyi honvédségi civil alkalmazott méltányos, szakmai munkáját elismerő bérezéséért.

Bővebben

Created & Hosted by NETKEY