Ugrás a tartalomra

Társszervezetek

EGYEZTETÉS A HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖKÉNÉL

Dr. Benkő Tibor vezérezredes a honvéd vezérkar főnöke december 10-én fogadta a HODOSZ VII. Kongresszusán megválasztott vezetőket. A megbeszélés során tájékoztattuk vezérezredes urat a kongresszusi döntésekről, szakszervezetünk programjáról és törekvéseiről. Rögzítettük, hogy úgy a vezérkar, mint a HODOSZ érdekelt az eddig folytatott tárgyszerű, a közalkalmazotti állomány problémáinak megoldását, élet és munkakörülményei javítását célzó folyamatos párbeszédben.

Bővebben

EGYRE KÖZELEBB A MEGÁLLAPODÁSHOZ

December 10-én került sor a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum plenáris ülésére. A Fórum munkáját Dr. Kádár Pál dandártábornok a HM TKF főosztályvezetője vezette, a honvédelmi minisztert Kun Szabó István vezérőrnagy a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, a honvéd vezérkar főnökét Varga János vezérőrnagy, törzsigazgató képviselte. A munkavállalói oldal ügyvivői tisztségét Czövek János HOSZ elnök látta el, a HODOSZ részéről Varga István elnök és Markovics Tamás alelnök vett részt.
 

Bővebben

FINISÉHEZ KÖZELEDIK AZ ÉV VÉGI SEGÉLYEZÉS

Az év vége, a karácsonyi ünnepek táján hosszú évek tapasztalata alapján nagymértékben megnő a segélykérelmek száma. Ezúton kívánunk segítséget nyújtani a rászoruló tagjainknak a segélyezés lehetőségeiről.
A HODOSZ két szinten, az alapszervezetnél és a központi költségvetés terhére támogatja a kérelmet benyújtókat. Az eljárás rendje és a nyomtatvány megtalálható a Gazdálkodási és Pénzkezelési Szabályzatunkban. Fontos tudnivaló, hogy a „központi segélykérelem” az alapszervezeti titkár útján kerüljön beadásra!

Bővebben

JELENTÉS A HODOSZ VII. KONGRESSZUSÁRÓL

November 09-10-én tartotta VII. Kongresszusát a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete. Szakszervezetünk legmagasabb szintű fórumát megtisztelte jelenlétével Dr. Orosz Zoltán altábornagy a Honvédvezérkar vezérkarfőnök-helyettes, Szabó József ezredes, az MH Szociálpolitikai Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnöke, Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke, Kelemen József nyugállományú altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöke.

Bővebben

AZ ALÁBBIAKBAN A HONVÉDELEM.HU OLDALON A HODOSZ VII. KONGRESSZUSÁRÓL MEGJELENT CIKKET KÖZÖLJÜK.

Köszönet a honvédségi dolgozóknak
A honvédségi civil dolgozókat érintő honvédelmi ágazati pótlék összege 2016 januárjától a jelenlegi összeg duplájára, azaz több mint 16 ezer forintra nő - mondta dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (Hodosz) VII. kongresszusának megnyitóján, a balatonkenesei MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban (MH RKKK), november 9-én, hétfőn.

Bővebben

MEGKEZDŐDÖTT AZ EGYEZTETÉS

Az október 13-i HÉF ülésen született döntésnek megfelelően november 03-án megkezdődtek a szakértői tárgyalások a 2016 évi bérekről.
A tárca részéről az egyeztetést Nagy Zoltán a HM VGH főigazgatója vezette, a HODOSZ-t Dr. Zsiga Imre elnök és Varga István alelnök képviselték.

Bővebben

EMC INFORMÁCIÓK

Nagy Zoltán a HM VGH főigazgatója tájékoztató levélben adott információt az EMC utalványok felhasználásáról. Ebből itt kiemelünk néhány részletet, a teljes tájékoztató elérhető az alapszervezeti titkárainknál.
Az EMC szolgáltatási szerződés alapján az adott naptári évben juttatott elektronikus utalványok felhasználását a Szolgáltató a következő naptári év december 31-ig biztosítja a Munkavállalók részére.

Bővebben

Egyeztetés a 2016. évi béren kívüli juttatásokról

A III. negyedéves Honvédelmi Érdekegyeztető Fórumon elhangzottaknak megfelelően a 2016. évi béren kívüli juttatásokról szóló szakértői egyeztetések tovább folytatódnak 2015. november 03-án a HM Védelemgazdasági Hivatalnál.
Szakszervezetünk képviselői a Honvédszakszervezet vezetőivel a képviselt állománycsoportok véleményének kölcsönös megismerésére céljából tanácskoztak november 02-án.

Bővebben

KÖSZÖNET A KÖZALKALMAZOTTAK HELYTÁLLÁSÁÉRT!

Október 13-án került sor a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum plenáris ülésére. A Fórum munkáját Dr. Kádár Pál dandártábornok a HM TKF főosztályvezetője vezette, a honvédelmi minisztert Kun Szabó István vezérőrnagy a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára képviselte. A munkavállalói oldal ügyvivői tisztségét Czövek János HOSZ elnök látta el, a HODOSZ részéről Dr. Zsiga Imre elnök és Varga István alelnök vett részt.

Bővebben

BŐVÜLT A SEGÉLYEZETTEK KÖRE

A Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány kuratóriuma október 08-án döntött a segélyezettek körének bővítéséről. Ennek értelmében ezt követően lehetőség nyílik a kétgyerekes családok segélyezésére is. Kérünk minden szakszervezeti tagot, hogy a környezetében lévő, a segéllyel vélhetően érintettek figyelmét hívja fel a lehetőségre. Az idei évben a kérelmek elbírálására a Kuratórium december 03-i ülésén kerül sor, ezért célszerű, hogy a kérelmek október végéig beérkezzenek. A pályázati feltételek ITT olvashatók.

Bővebben

Created & Hosted by NETKEY