Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy Bacsárdi Sándorné 2017. szeptember 19. helyett szeptember 26-án 10.00-14.00 óra között tartja társadalombiztosítási tanácsadói óráját.
Híreinkből
SEGÍTSÉG A GYÁSZBAN
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség a hivatásos, szerződéses, kormánytisztviselői, közalkalmazotti állománya, valamint a munkavállalók részére gyász- és veszteség feldolgozó csoportot indít azok megsegítésére, akik elvesztették hozzátartozójukat akár betegségben, balesetben, vagy feladat végrehajtása során. A 10 alkalmas foglalkozás-sorozat pénteki napokon a Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központban kerülne megrendezésre. A foglalkozásokon való részvétel díjtalan lesz.
TISZTAVATÁS
„Isten éltesse Magyarországot, Isten éltesse katonáinkat!”
„Önök Magyarország védelmére esküsznek ma fel. Ez a hazaszeretet megvallása egyrészt nemzetük, másrészt saját lelkiismeretük előtt” – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter az Országház előtt augusztus 20-án, vasárnap, a Szent István napján tartott állami ünnepségen, ahol kilencvenkét honvéd tisztjelölt tette le az esküt.

KÖZPONTI ÜNNEPSÉG
"Ez a föld kell legyen gyermekeink, unokáink hazája is, Magyarország közös kincsünk, szülőföldünk, semmivel sem pótolható. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy megvédjük a magyar emberek biztonságát” – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter augusztus 18-án, a tárca központi ünnepségén Budapesten.

PINGPONG A TÉRKÉPÉSZEKNÉL
A HODOSZ 419. alapszervezet 2017. évben asztalitenisz bajnokságot rendezett, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. anyagi támogatásával. A nagy sikerre való tekintettel a jövőben is tervez hasonló rendezvényt a szakszervezeti alapszervezet.

VODAFONE TÁJÉKOZTATÓ
Hagyd, hogy a Vodafone vezessen európai barangolás közben!
A Vodafone számára flottás ügyfelei elégedettsége kiemelt fontosságú, ezért az Európai Uniós roaming szabályozás esetében is szeretnénk többet nyújtani vásárlóinknak. Célunk, hogy minden tag értesüljön az új roaming változásokról.
RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓ