Ugrás a tartalomra

Társszervezetek

A HÉF IDEI ELSŐ ÜLÉSÉN TÖRTÉNT

A 2018-as év első ülését tartotta meg a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum 2018. március 27-én. A Fórum levezető elnöke, egyben a honvédelmi miniszter képviselője Dr. Kádár Pál dandártábornok a HM TKF főosztályvezetője volt. A Honvéd Vezérkar főnököt Takács Tamás ezredes a HVK SZFCS csoportfőnök-helyettese képviselte, a munkavállalói oldal ügyvivőjeként Czövek János a HOSZ elnöke segítette a Fórum munkáját, a HODOSZ részéről Varga István elnök volt jelen.

Bővebben

KONGRESSZUS 2018.

Minden évben kiemelkedő rendezvénye szakszervezetünknek a kongresszus, amelyen mérlegre kerül az előző év gazdálkodása, és döntés születik a tárgyévi költségvetés kereteiről. Az előző évek gyakorlatához hűen idén is megragadtuk az alkalmat, hogy a kongresszust követően országos titkári-tisztségviselői továbbképzéssé, fórummá alakuljunk, és megbeszéljük, megvitassuk közös dolgainkat. Konferenciánkat kérésünkre a Honvédvezérkar főnöke kiképzési rendezvénnyé minősítette; a helyszínt az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ adta.

Bővebben

HURKATÖLTŐ VERSENY

Már megint a Balaton Akarattyai üdülő HODOSZ alapszervezetétől hangos a házunktája. Ez borzasztó. Már megint gyomorra mentek! Szóval akár tetszik, akár nem ezek a HODOSZ köténybe bújt lányok, fiúk egy húrka  és kolbász töltő versenyen öregbítették hírnevünket és tagot szerveztek, és csapatot építettek, szóval megcselekedték amit megkövetelt a csapat, üdülő, vendégek, és szakszervezet. Láttam videót az eseményről hát ahogy szokták mondani nem volt semmi. 

Bővebben

A BIZTONSÁG ALAPÉRTÉK

A biztonság egy alapérték, amit garantálni kell – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter március 1-jén, csütörtökön a fővárosban, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája új székházában.

Bővebben

CÉLEGYENESBEN A KONGRESSZUSI ELŐKÉSZÜLETEK

A február 28-án tartott elnökségi ülésen véglegesítésre kerültek a március 26-án tartandó kongresszusunk dokumentumai. A testület a költségvetési előterjesztések és a Mérlegbeszámoló mellett módosította Gazdálkodási és Pénzkezelési Szabályzatunkat, valamint állást foglalt a honvédségi „civil” alkalmazottak bér- és jövedelmi helyzetéről.

Bővebben

VÁLTOZÁSOK AZ ADÓBEVALLÁSBAN

2018. január 1-jétől lényeges jogszabályi változások történtek a magánszemélyek jövedelemadó-bevallásával kapcsolatban. A törvénymódosítás a Magyar Honvédség személyi állományának jelentős részét is érinti. A részletekről Ballainé Krikker Zsuzsanna ezredes, a HM Védelemgazdasági Hivatal (HM VGH) Központi Illetmény-számfejtő és Rendszerüzemeltető Igazgatóságának igazgatója számolt be.

Bővebben

FELHÍVÁS AZ SZJA 1% FELAJÁNLÁSÁRA

Kedves Tagtársaink, Tisztelt Olvasóink!
A HODOSZ Európáért Alapítvány az elmúlt évben is kiemelt tevékenységként folytatta a rászoruló „civil” családok segélyezését. Ennek keretében több mint 1.000.000 forinttal támogatta a szociálisan nehéz helyzetbe került családokat.

Az Alapítvány tevékenységének fedezetét egyrészről a HODOSZ tagság által befizetett tagdíj, másrészről a támogatók által felajánlott SZJA 1 %-os összeg biztosítja.

Bővebben

ELŐREHOZZÁK AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK NOVEMBERI BÉREMELÉSÉT

Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, budapesti sajtótájékoztatón, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között.

Bővebben

Created & Hosted by NETKEY