Magyar Honvédség mentális megújítását és egy ütőképes, elkötelezett, a NATO kötelékében is működőképes haderő létrehozását nevezte fő feladatának a Honvéd Vezérkar főnökének jelölt dr. Böröndi Gábor altábornagy a kinevezése előtti meghallgatásán, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának május 2-ai, keddi ülésén.
Híreinkből
Felmentették a Honvéd Vezérkar főnökét
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
A HODOSZ 2023 ÉVI KONGRESSZUSÁRÓL
Április 19-én a HM II. objektumában került megrendezésre a HODOSZ idei évi Kongresszusa.
Szolidaritás
Szolidaritás – Adományt küldünk a törökországi földrengés szakszervezeti károsultjainak
Egymillió forintnál is több pénz gyűlt össze a MASZSZ felhívására a törökországi földrengéskárosult szakszervezetek megsegítésére.
A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum ez évi első üléséről
Március 19-én-én az idei évben első alkalommal ülésezett a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum.
Az ülésen részt vett dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium nemrégiben kinevezett humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, valamint Beluzsár Tamás, a HVK Társadalmi Kapcsolatok és Életpálya Fejlesztési főnöke. Az ülésen Lipka Violetta alezredes a HM Társadalmi Kapcsolatok és Humántámogatási Főosztály kiemelt főtisztje elnökölt.