Ugrás a tartalomra

LÉTMINIMUM KUTATÁS

Társszervezetek

LÉTMINIMUM KUTATÁS

A Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Friedrich Ebert Stiftung Alapítvány támogatásával közzétették, a Policy Agenda által készített létminimum kutatás eredményeit.

A kutatást azért az elemzőintézet készítette el, mert a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly közölte: száz év után felhagy a létminimum számításával. A projektet így már nem az állam, hanem a Friedrich Ebert Stiftung és a Magyar Szakszervezeti Szövetség támogatta.

A Policy Agenda által számított létminimum azt mutatja, hogy mekkora jövedelem szükséges egy háztartásnak ahhoz, hogy biztosíthassa tagjai számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését. Ezek alapján, 2015-ben a létminimum egy fogyasztási egységre számított átlagos értéke havonta 88 016 forint.

„Jelenleg a minimálbér nettó 73 815 forint, a cél az, hogy ez elérje a létminimum egy főre jutó értékét, azaz jelenleg a 88 016 forintot - mondta el a kutatás közzétételére szervezett sajtótájékoztatón Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
A kutatás anyaga elérhető az aktuális információk között.
Created & Hosted by NETKEY