Ugrás a tartalomra

A HONVÉDELMI KÖZALKALMAZOTTAK KERESETE IS EMELKEDIK JÚLIUSTÓL

Társszervezetek

A HONVÉDELMI KÖZALKALMAZOTTAK KERESETE IS EMELKEDIK JÚLIUSTÓL

Nemcsak a katonák, hanem a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresete is emelkedik július elsejétől - jelentette be a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten.

    Hende Csaba a Honvédelmi Minisztériumban tájékoztatta az ágazati érdekvédelmi és érdek-képviseleti szervezetek képviselőit a tárca közalkalmazotti állományának illetményemeléséről.

    A tanácskozáson részt vett még mások mellett Benkő Tibor vezérkari főnök, Zsiga Imre, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke és Kelemen József, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének (BEOSZ) elnöke.

    A honvédelmi miniszter felidézte: ahogy korábban bejelentették, az idén júliustól első lépésben átlagosan 30 százalékkal, majd 2019 januárjáig 5-5 százalékkal, összességében átlagosan 50 százalékkal növelik a katonák illetményét. Emellett a kormány döntése értelmében a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak július elsejétől 8450 forintos pótlékot kapnak, amely jövő januárban - a duplájára - 16 900 forintra emelkedik.

    Hende Csaba kiemelte: reméli, hogy a közalkalmazottak számára bevezetendő honvédelmi ágazati pótlékkal méltóképpen kifejezi a kormány a katonák mellett dolgozó mintegy 4400 közalkalmazott iránti megbecsülését is.

    Zsiga Imre, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta: az ágazati közalkalmazottak átlagkeresete idén januárban mintegy 170 ezer forint volt. Ez két ütemben - először idén júliustól, majd jövő januártól - átlagosan 10 százalékkal emelkedik - közölte a szakszervezeti vezető.

    Egyúttal hozzátette: abban reménykednek, hogy a jövőre tovább növekvő honvédelmi költségvetésnek köszönhetően a katonák és a honvédelmi közalkalmazottak általános illetményemelése is folytatódik.

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 29. hétfő, 12:1
Created & Hosted by NETKEY