Ugrás a tartalomra

A HONVÉDELMI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM ÜLÉSÉRŐL

Társszervezetek

A HONVÉDELMI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM ÜLÉSÉRŐL

Április 05-én megtartotta első idei ülését a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum. A munkaadói oldalt Vargha Tamás miniszterhelyettes, a munkáltatói oldalt Czövek János elnök vezette, az ülés levezető elnöke Dr. Kádár Pál dandártábornok volt.  Szakszervezetünket Varga István elnök és Markovics Tamás alelnök képviselték.

Napirend előtt Vargha Tamás miniszter helyettes e Fórumon is bejelentette, hogy ismételten ő képviseli a minisztériumot az érdekegyeztető tárgyalásokon. Egyben kifejezte szándékát a HÉF munkájának töretlen folytatására, ehhez kérte a partnerek együttműködő segítségét. A munkavállalói oldal nevében Czövek János elmondta: a munkavállalói oldal is abban érdekelt, hogy a vitás kérdések továbbra is a HÉF keretén belül tárgyalásos úton kerüljenek megoldásra.
Ugyancsak napirend előtt Varga István elnök jelezte: a HODOSZ elfogadja, hogy a 2017 évi költségvetés kialakításának folyamatában a HM VGHÁT-tal történő szakértői egyeztetésen fejthessük ki álláspontunkat.

Az első napirend a közalkalmazottak rendkívüli munkavégzési szabályai változásának gyakorlati tapasztalatai volt, melyet Kovács Tamás HM Humánpolitikai Főosztály főosztályvezetője terjesztett elő és egészítette ki szóban.  Ennek során emlékeztetett a területet érintő jogszabályi változásokra, melyek alkalmazásával törvényileg is rendezetté vált a migrációs válsághelyzet kezelésébe bevont civil állomány igénybevétele és díjazása. Balla Tibor ezredes a HM VGH főigazgató helyettese jelezte, hogy a feladatra a pénzügyi keretek rendelkezésre állnak, nincs akadálya az elvégzett munka ellentételezésére. Varga István elnök reakciójában szólt az elszámolások során eddig fellépő problémákról és kérte a Kjt. 44/A § (3) bekezdésében foglaltak egységes értelmezését a munkáltató részéről.

A harmadik napirend a migrációs válsághelyzet kezelésével összefüggő feladatok aktuális kérdései: a beterjesztő Takács Tamás ezredes volt, aki szóban egészítette ki az írásos előterjesztést. A munkavállalói oldal részéről Czövek János reagált és részletesen beszámolt az általa tapasztalt problémákról, a katonák elhelyezési körülményeiről. Jelezte az azonnali megoldást igénylő gondokat, kérte a katonák érdekében tegyék komfortosabbá az elhelyezési körülményeket. Az elhúzódó feladatok miatt szükséges a normális körülmények kialakítása, melyre a munkaadói oldal keresi a megoldást.
Created & Hosted by NETKEY