Ugrás a tartalomra

EGYRE KÖZELEBB A MEGÁLLAPODÁSHOZ

Társszervezetek

EGYRE KÖZELEBB A MEGÁLLAPODÁSHOZ

December 10-én került sor a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum plenáris ülésére. A Fórum munkáját Dr. Kádár Pál dandártábornok a HM TKF főosztályvezetője vezette, a honvédelmi minisztert Kun Szabó István vezérőrnagy a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, a honvéd vezérkar főnökét Varga János vezérőrnagy, törzsigazgató képviselte. A munkavállalói oldal ügyvivői tisztségét Czövek János HOSZ elnök látta el, a HODOSZ részéről Varga István elnök és Markovics Tamás alelnök vett részt.
 
Napirend előtt Kun Szabó István vezérőrnagy gratulált a HODOSZ vezetőinek meg- illetve a HOSZ vezetőinek újraválasztásához. Kifejezte a tárca együttműködési szándékát az új vezetés felé, egyben kérte, hogy az egyeztetések az eddigi gyakorlatnak megfelelően a konstruktív együttműködés jegyében folytatódjanak.

Az első napirendet Kovács Tamás a HM HPF főosztályvezetője terjesztette a Fórum,elé. Az IBH feladatban résztvevő közalkalmazotti állomány elszámolása folyamatosan történik, lényegében megtörtént. A még problémás esetek vizsgálata megtörtént, intézkedés született a kifizetésekre. A téma kapcsán szó esett az Országgyűlés által elfogadott (kihirdetés előtt álló), a rendkívüli munkavégzés szabályaitól való eltérés lehetőségéről is. Szakszervezetünk hangsúlyozta, hogy az eltérés kizárólagosan a munkáltató és a munkavállaló megállapodása alapján lehetséges, és ilyen értelmű tájékoztatást kapjanak a végrehajtói szinteken is.

Dr. Kádár Pál dandártábornok, valamint Grőb János ezredes a VKF HTCSF haderőszervezési osztályvezetője az aktuális szervezési folyamatokról és döntésekről adott tájékoztatást. Mivel az ülés nem volt sajtó nyilvános a részletekről értelemszerűen nem tudunk beszámolni. Az érintett alapszervezeti vezetőkkel folyamatos kapcsolatot tartunk a feladat végrehajtása során, és a HODOSZ teljes csapatával állunk a tagjaink rendelkezésére.

A tagjaink részéről is nagy várakozás előzte meg a 2016 évről szóló béren kívüli juttatásokról szóló tárgyalás folytatását. Ez a november elején kezdődő tárgyalássorozat immár a negyedik alkalom volt ebben a témakörben. A tárca megismételte a december 07-én tett ajánlatát, ugyanakkor kifejezte azon szándékát, hogy az egyes elemek változása nem eredményezhet jövedelemcsökkenést az egyének számára. Ez megegyezik a szakszervezetek által hétfőn megfogalmazottakkal, így a HÉF ülést követő szakértői egyeztetésen lényegében egyetértésre jutottak a Felek. A miniszteri döntést követően természetesen a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatást adunk.
Created & Hosted by NETKEY