A honvédelem napja alkalmából az Isaszegi Honvéd szobornál,megemlékezést és koszoruzást tartott a HODOSZ 419 es alapszervezete Petrei Csaba alapszervezeti titkár szervezésének köszönhetően.
Az 520.számú alapszervezett (Nyírtelek) az idén is megtartotta a nagy sikernek örvendő házi horgászversenyét. Az idén új helyszínt találtunk, ahol lehetősége volt a tagságnak arra, hogy összemérje a horgász tudását. A verseny folyamán összesen 43 kg-ot halat fogtak, ami szép eredménynek mondható.
A magyar honvéd a világ egyik legjobb katonája – mondta Korom Ferenc vezérőrnagy, Honvéd Vezérkar főnök-jelölt május 14-én, hétfőn a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén, a Képviselői Irodaházban.
Többek között a katonák élet- és munkakörülményeinek javítását, a kor kihívásainak megfelelő Magyar Honvédség létrehozását jelölte meg kiemelt prioritásként honvédelmi miniszterjelölti meghallgatásán dr. Benkő Tibor vezérezredes május 14-én, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti, illetve nemzetbiztonsági bizottsága előtt.